Hány álarcot viselünk?

Miért van az, hogy minden környezetben más kategóriába vagyunk sorolva? Család, párkapcsolat, munka, barátok. Ahány helyszín, annyi doboz.

A nagymamánál aranyos cukorborsók vagyunk, a munkatársaink igazi robotnak tartanak, a barátaink pedig titkon irigykednek – sok esetben színlelt – lazaságunk miatt. Mikor dőlt el vajon, hogy életünk különböző területein melyik szobába sikerült belépni? Melyik választásunkat befolyásolta leginkább a társadalmi megfelelés? Miért van az, hogy valakinek a párja, és a barátai teljesen különböző emberként mutatják be ugyanazt a személyt?

Érdemes megvizsgálni kapcsolatainkat, és a mögöttük található valós érzelmeinket. Azért ebédelünk a munkatársainkkal, mert élvezzük a társaságukat, vagy, mert félünk az antiszociális jelzőtől? A szüleinkkel való hétvégi húslevesezést a szeretet, vagy az örökség motiválja? Barátaink azért tudnak minket új programokra rábeszélni, mert szeretnénk tágítani a komfortzónánkat, vagy, mert egy gyerekkori sérelmet (dagi, törpe, nagy fülű, stb.) próbálunk vele kompenzálni?

A helyzet természetesen nem ilyen egyszerű, mivel még a mesékben sem kizárólag csak “jó” vagy “rossz” egy szereplő. Annyit azonban tehetünk, hogy alaposabban megvizsgálunk magunkban bizonyos dolgokat. Lesz olyan helyzet, amivel könnyebben tudunk farkasszemet nézni, és olyan is, ahol szinte fizikai fájdalmat érzünk majd. A cél, hogy felismerjük az olyan helyzeteket/kapcsolatokat, amik nem építő jellegűek számunkra. Mindez független attól, hogy az adott szituációban közvetlen vagy közvetett módon terelnek-e minket egy olyan útra, ahol a közlekedés számunkra csak álarcban lehetséges. 

Amennyiben úgy érezzük, hogy egyedül képtelenek vagyunk szembenézni ezzel, kérjünk bátran segítséget. Ott vannak körülöttünk azok az emberek, akikre bármilyen körülmények között számíthatunk. Továbbá ne feledjük, hogy sokkal szerethetőbb, és hitelesebb az, aki képes a valódi, emberi arcát mutatni. 

%d blogger ezt szereti: